A méhcsaládok felépítése

A háziméhek nagy családokban élnek, amelyeknek több ezer tagja van. Ebben mindenkinek megvan a maga feladata és szerepe. Ez a „társadalom” éppen ezért kiválóan működik, és már évszázadok óta fennáll.

mehcsaladok_felepitese.jpg

A méhcsaládoknak alapvetően három szereplője van. Minden társadalom vezetője a királynő, mellette pedig megtalálható a több tízezer munkás és a néhány ezer here.

A család feje

Az anya – vagy királynő – már első tekintetre könnyen felismerhető. Feltűnően hosszú, kb. 18-20 mm-es potroha jóval nagyobb, mint a munkásoké. Gyűjtőkosárkája nincs és nyelve aránylag rövid. Összesen 4-5 évig él, és ezalatt kétszer hagyja magára a családját, a párzás és a rajzás időszakában.

A szaporodás időszakában, tavasszal kb. 24 óra alatt mintegy 1500-2500 petét képes lerakni. Ezek fejlődése a sejtek méretétől és az etetésüktől függ. Amennyiben a hagyományos méretű sejtben rakja le őket a királynő, akkor munkások lesznek belőlük. Anyát egyszerre többet is nevel a család, akik számára különleges étel, a méhpempőt készül. Az elsőként kibújó, kifejlett királyné megöli a többit, és általában átveszi az öregebb helyét a kaptárban – vagy megöli őt is, vagy elkergeti. A második esetében az öreg anya a család egy részével kivonul, és más lakásban folytatja az életét – ezt nevezzük rajzásnak.

A szorgos méhek

A dolgozók szintén nőneműek, de mivel ivarszervük elcsenevészedett, ezért nem képesek párosodni. Ezek termete kisebb, mint a királynőé, de nyelvük sokkal hosszabb. A lábuk és a testük különleges kialakítása lehetővé teszi a virágpor összeszedését, amit az ún. gyűjtőkosárkájukban és a hátulsó lábukon tudnak a kaptárba szállítani. Az életük során megannyi tevékenységben részt vesznek, a kaptár építésétől elkezdve a virágpor gyűjtéséig sok mindennel foglalkoznak.

A „naplopók”

A herék felépítése szintén nagyon jellegzetes, a testük izomtalanabb és zömökebb, szárnyuk túlnyúlik a potroh végén. A szemük igen nagy, a szájrészeik azonban gyengék. Huszonnégy nap alatt fejlődnek ki, és mindössze alig kb. egy hónapig élnek.

A heréknek alapvetően két feladata van, enni és megtermékenyíteni a királynőt. Ők se virágport, se nektárt nem gyűjtenek, és még viasztermelő mirigyük sincs.

 

Láthatjuk, hogy a méhcsalád felépítése igen hierarchikus, amelyben mindenkinek megvan a maga feladata. Ez a jól működő társadalom már sok évszázadot túlélt, ami a valóban jól szervezett életüknek köszönhető.