A méz az egyik legegészségesebb táplálék. Ismerjük meg, használjuk ki!

Mézes Élet

A méz útja - A kaptártól az asztalig

kaptartol_asztalig.jpg

Nagyon szereti a mézet, de egészen eddig nem tudta, hogy kerül az asztalra ez az aranyló finomság? Akkor most itt az ideje, hogy megismerje a „származását”, a méhek szorgos munkáját. Mai írásunkban folytatjuk az előzőekben megkezdett történetet. Lássuk mi lesz a nektárból, miután elpárolgott belőle a víz?

A nektár feldolgozása

A méhek ezt követően megszűrik a nektárt. Ennek köszönhetően eltávolítják belőle a virágport, az esetleges baktériumokat és a gombák spóráit is. Ennek során megérlelik ezt az anyagot, hogy majd méz lehessen belőle.

Amint a nektár víztartalma 18% alá csökken, a méhek lezárják egy viaszréteggel. Így hosszú ideig tárolható minőségromlás nélkül, ami a kiváló táplálék forrása lesz a rovarok számára az ínséges időkre. Ugyanis az egész nektárgyűjtésnek az a lényege, hogy a méhek élelemraktárt készíthessenek maguknak, és mivel nem tudják mennyire van pontosan szükség, ezért folyamatosan dolgoznak.

A méz szüretelésének előkészítése

A viaszréteggel lezárt „sejtet” már méznek tekinthetjük, és ennek feldolgozása abban az esetben kezdődhet el, ha a méhcsalád többet termelt meg, mint amennyire szüksége lenne. Ez lehetővé teszi, hogy a felesleget elvegyük, a méhek bántódása nélkül.

A méz begyűjtését a méhészek pergetésnek nevezik, ugyanis a folyamat során meg kell pörgetni a lépeket, hogy kicsapódjon az előállított „édesítőszer”. Ez azonban nem túl egyszerű, mert a méhek féltve őrzik a kincsüket, ezért legelőször el kell távolítani őket a keretekről. Ezt követően kezdődik el a pergetés, amely a méhek elől elzárt helyiségben történik

Az egészséges finomság

Legelőször el kell távolítani a viaszos fedeleket, majd a kereteket a mézpergetőbe helyezik. Ez a centrifugálás elvén működik, ezért a kicsapódott méz összegyűlik a tartály alján, ahonnan egy csap segítségével lehet kiengedni az üvegbe.

Ezt több napig pihenni hagyják, mert a folyamat során viasz és levegő kerülhet a mézbe, és emiatt opálos színű lesz. Ezt még néhányszor ellenőrizni kell, a tetején képződött habot időnként pedig el kell távolítani.

Egy különlegesség

Előző cikkünk végén említettünk egy különleges lehetőséget – ami nem más, mint a méznek egy sajátos feldolgozása. Az egyedi eljárásnak köszönhetően nem kell többé a folyékony mézzel bajlódni, hiszen ma már kapható a Floney Mézpasztilla.

A szilárd mézet különböző gyógynövény kivonatokkal keverjük össze, így mindegyik hozzávaló pozitív hatása érvényesülhet. A pasztilla hatalmas előnye, hogy akármikor és akárhol használható gyógyszerként, vagy forró italban feloldva egyaránt.

 

Természetes gyógyír évezredek óta

termeszetes_gyogyir.jpg

A méz már ősidők óta az emberi táplálkozás része. Ez a finom csemege azonban nemcsak az ételek és italok ízesítésére szolgál! A méhek szorgos munkájának eredménye megannyi jótékony hatással rendelkezik, éppen ezért a természet igazi gyógyhatású készítménye.

 

A méz az egyik legrégebb óta ismert gyógyhatású „készítmény”. Az ókori társadalmak és a népi gyógyászat már évezredekkel ezelőtt használta a különféle betegségek és problémák gyógyítására. De minek köszönheti a méz ezt a különleges szerepét?

A tápláló összetevők

A mézet a természet alkotja meg, ezért benne mesterséges anyagokat nem találunk. Helyette glükóz és fruktóz alkotja, ami megadja a mindenki által ismert, rendkívül édes ízét. De emellett nagy mennyiségben találhatunk benne kalciumot, rezet, vasat, magnéziumot, foszfort, káliumot, nátriumot és cinket is, amelyek mind hozzájárulnak a szervezet egészséges működéséhez. És ha mindez még nem lenne elég, ez a különleges finomság B- és C-vitaminokat is tartalmaz.

A jótékony hatások

A méz gyorsan felszívódik a szervezetben, ezért a tápláló összetevők egyszerűen eljuthatnak a sejtekhez és ott jótékony változásokat idéznek elő.

A baktériumölő és fertőtlenítő hatásait már régóta ismerték, éppen ezért a sebek gyógyítására alkalmazták. Idővel felfedezték, hogy fájdalomcsillapítóként és köptetőként is kiváló, tehát a torokgyulladás és a megfázás esetében hasznosítható.

Emellett a méz kedvezően hat az izomzatra. Ennek köszönhetően a szívre is jótékony hatással van, segíthet a szívritmuszavarok és a szívizomgyulladás elkerülésében. Továbbá tisztítja a vért és serkenti a keringést, jót tesz az emésztésnek, valamint vérnyomáscsökkentő hatása van. Mivel igen magas az energiatartalma, ezért a fáradtság ellen és a betegségek leküzdése során is alkalmazhatjuk.

És a sort még folytathatjuk tovább. A méznek ugyanis a csontképződésben, a méregtelenítésben, a teljesítménynövelésben is pozitív szerepe van. Nyugtatólag hat az idegekre, ezért csökkenti a stressz káros hatásait.

 

Egy szó mint száz, a méz rendkívül egészséges. A méhek kincse nagyszerű segítség és természetes gyógyír szinte minden problémára.

Címkék: méz

Bárhol és bármikor

barhol_barmikor.jpg

A méz a természet igazi kincse. Nemcsak remek ízesítője az ételeknek és italoknak, de rendkívül egészséges, megannyi jótékony hatása ismert. Azonban a folyékony halmazállapota miatt nehezen vihetjük magunkkal akárhova. Erre a problémára nyújt nagyszerű megoldást a mézpasztilla.

 

Nem kell többé a folyékony mézzel bajlódni. Nem lesz minden ragacsos és nem csak otthon használhatjuk. A különleges és innovatív eljárás során létrehozott mézpasztilla ugyanis lényegében szilárd méz, amelyhez teljes egészében a hazai termelők által előállított „folyékony arany” szolgál alapanyagként. A természetes megoldás egy új generációja ez, amit akárhova magunkkal vihetünk

Mire használhatjuk a mézpasztillát?

A mézpasztilla tulajdonképpen szilárd méz, ami mindenféle adalékoktól, színezékektől és mesterséges anyagoktól mentes. Éppen ezért a használatakor kizárólag a természetes méz jótékony hatása érvényesül.

Leginkább a megfázásos és influenzás tünetek enyhítésre alkalmazható. Eredményes segítség a torokgyulladás ellen, valamint a köhögéscsillapításban, a köptetésben, a légzéskönnyítésben és természetesen a gyulladáscsökkentésben is az élen jár.

Hogyan használjuk?

A mézpasztilla jótékony hatását többfajta módon is kihasználhatjuk. A kialakításának köszönhetően elszopogathatjuk. Mivel bárhova magunkkal vihetjük, ezért akármikor bekaphatunk egy pasztillát, ezzel segítve a mindennapok gördülékenységét. De emellett a kávéban, a teában, vagy bármilyen más forró italban is feloldhatjuk. Ennek köszönhetően a mézpasztillát kicsik és nagyok egyaránt könnyen fogyaszthatják.

Milyen ízesítésben kapható?

A különleges mézpasztillák megalkotásában a gyógynövények vannak segítségünkre. Ezeknek köszönhetően különböző ízesítésben kaphatóak ezek a praktikus „pirulák”. A natúr készítmény mellett megtalálhatjuk a fahéj-szegfűszeg-propolisz, citrom-izlandi zuzmó, menthol-eukalyptus és a lándzsás útifű-kakukkfű-propolisz ízesítéseket is.

 

A mézpasztilla különleges előállítása lehetővé tette, hogy a méz jótékony hatását akárhova magunkkal vihessük. Az apró pasztillákat bárhol és bármikor használhatjuk, akár tablettaként, akár forró italokban feloldva.

A természetes szépségápolás

termeszetes_szepsegapolas.jpg

A méznek megannyi jótékony tulajdonsága van. A tápláló összetételének köszönhetően baktériumölő és fertőtlenítő hatása van, kedvezően hat az izomzatra, a csontképződésre és a méregtelenítésben is nagy segítség lehet. És mindezek mellett még a szépségápolásban is hasznosíthatjuk.

A méz a természet igazi ajándéka, hiszen kitűnő tápanyagforrás, és rengeteg féle módon használhatjuk – többek között a szépségápolásban is. Lássunk most néhány alapvető ötletet, amelyek segítségünkre lehetnek a tökéletes megjelenésben.

Ajakápoló

A szeles és hideg időszakban kifejezetten jól jön egy természetes megoldás az ajkak ápolására. Mi is készíthetünk egyszerűen ilyet, csupán néhány dologra van szükségünk hozzá.

Láng felett olvasszunk össze 1 kanál mézet, 2-3 szem méhviaszt, 1 kanál kókuszolajat és néhány csepp természetes illóolajat. Kiskanállal keverjük alaposan össze, majd öntsük kis tégelyekbe az elkészült keveréket. Ezt a hűlés közben is keverjük meg néhányszor, így az összetevők nem fognak szétválni. Amint kész, bátran használjuk ajkaink ápolására, hiszen a méznek köszönhetően ez rendkívül tápláló.

Arcápolás

Arcunk számára is készíthetünk tökéletes keveréket, amely a magas vitamintartalma és az antibakteriális hatása miatt csodákra képes.

Keverjünk össze egy kiskanál joghurtot egy kiskanál mézzel. Ezt lehetőleg fekve (hogy ne folyjon el) kenjük az arcunkra, és néhány percig hagyjuk hatni. Addig relaxáljunk, vagy aludjunk egy keveset, így az arcpakolás könnyen kifejtheti a hatását.

Arcradír

A tökéletes megjelenés eléréséhez az arcradírt is hasznosíthatjuk. Ez hidratál, ápol és eltünteti az elhalt hámsejteket, így nehezebben tömődnek el a pólusok és csodálatosan puha lesz az arcbőr.

Keverjünk össze 1 kiskanál olajat és egy kiskanál mézet. Mindehhez adjunk annyi kristálycukrot, hogy bőrradír állagú legyen a „krém”. Tehát legyen érdes, de könnyen kenhető egyszerre. Az alapos tisztítás után kenjük fel az arcunkra, hagyjuk néhány percig hatni, majd tiszta vízzel mossuk le.



Használjuk bátran a természet ajándékát, és szépüljünk a méz segítségével. Készítsünk akár ajak- vagy arcápolót, esetleg bőrradírt, minden esetben készüljünk a nagyszerű hatásra.

Címkék: szépség méz

13 érdekesség a méz és a méhek világából

13_erdekesseg.jpg

  1. A méhek által gyűjtött szerves anyagok és az ezekből előállított termékek gyógyításra való felhasználását apiterápiának nevezzük. Ennek története már az ősidőkre is visszanyúlik, hiszen az emberek régóta ismerik a méhek munkájának jótékony hatásait.

  2. A dolgozó méhek átlagosan 30-45 napig élnek, és ez idő alatt kizárólag a munkára koncentrálnak.

  3. Egy méh átlagosan 24 km/óra sebességgel képes repülni.

  4. Kb. 0,3 deciliter mézre (6 teáskanál) lenne szüksége egy méhnek, hogy körberepülje egyszer a Földet.

  5. Egy izgatott méhecskének másodpercenként akár 11.400-szor is rezdülhet a szárnya, amely miatt meghallhatjuk a jellegzetes zümmögő hangot.

  6. A méhek egy kirepülés során általában 50-1000 virágot keresnek fel – ez a szám a növények nektármennyiségétől függ. Egy-egy begyűjtőút kb. 35 percig tart, amelynek 70 milligramm nektár az eredménye. Éppen ezért kb. 2.000.000 virágra van szükség egy liter méz elkészítéséhez.

  7. Minden egyes méhkaptárnak jellegzetes illata van. Ennek köszönhetően képesek hazatalálni a méhek a kirepülések után.

  8. A méh az egyetlen rovar, amely táplálékot termel az ember számára.

  9. A méz az egyetlen táplálék, amely tartalmazza az összes létfenntartáshoz szükséges elemet.

  10. A méznek kiváló hidratáló tulajdonsága van, ezért igen hatékony pl. napozás után. De ennek köszönhetően készíthetünk belőle szépségápolási termékeket, hiszen rendkívül jótékony hatással van az ajkakra és az arcbőrre is.

  11. Ahhoz, hogy fajtamézet (egy fajta virágpor pollenjét 46 százalékban tartalmazó méz) alkothasson meg egy méhész, a méheket megtervezetten elszállítja a különböző virágzó területekre.

  12. Minél sötétebb színe van a méznek, annál több ásványi anyagot tartalmaz. De általánosságban elmondható, hogy az emberi szervezet számára szükséges 24 anyagból 22 megtalálható a mézben.

  13. A méz egy idő után a fizikai változások miatt kikristályosodhat. Ilyenkor a szőlőcukor kristályt épít, de ez egyáltalán nem ront a méz minőségén. Ezt ugyanúgy felhasználhatjuk, de felmelegítve visszanyerhető az eredeti, folyékony halmazállapot is. Azonban ügyeljünk rá, hogy ne hevítsük 40°C fölé, mert akkor veszíthet a tápanyagaiból.

A méhek pusztulása

a_mehek_pusztulasa.jpg

Az emberiség tragédiája

A méhek az emberiség egyik legnagyobb jótevői. Gondos munkájukkal biztosítják az egészséges ételeket, így megadják az emberiség számára legmegfelelőbb táplálkozás lehetőségét. Azonban 1990 óta egyre nagyobb gondot okoz pusztulásuk.

A méhészek számára régóta jelent problémát a méhek pusztulása. Már 1990-ben egyre többen jelezték a problémát, amely szerint ezek a kis rovarok rejtélyes módon tűnnek el.

De miért jelent ez problémát?

A méhek rendkívül hasznos állatok, hiszen nekik köszönhetjük az egyik legkiválóbb természetes gyógyírt. A méz nemcsak fájdalomcsillapítóként és gyulladáscsökkentőként hatásos. Kedvezően hat az izmokra, tisztítja a vért, fáradtság ellen is hasznos és csökkenti a stressz káros hatását. Ha a méhek elpusztulnak, mindezt elveszítjük.

De nemcsak emiatt súlyos ez a probléma az emberiség számára. A méhek ugyanis virágbeporzó tulajdonságuknak köszönhetően fontos szerepet játszanak a mezőgazdaságban és a természet alakulásában is. Az általunk fogyasztott élelmiszerek egyharmadát a szorgos munkájuknak köszönhetjük, hiszen enélkül nem lennének

  • zöldségek és gyümölcsök,

  • magvak és konyhai olajok, és

  • fűszerek sem.

Mindezek miatt komoly probléma a méhek pusztulása, hiszen az ő munkájuk nélkül igencsak kevés lehetőségünk lenne egészségesen élni.

Miért alakult ki ez a probléma?

Érdekes fordulat, hogy a mezőgazdaság számára egyik legnagyobb problémát éppen ő maga jelenti – ugyanis a különböző rovarirtó szerek igen komoly veszélyt hordoznak magukban. Ezek között van, amelyek csak legyengíti a méheket, de egyes típusok akár a halálukat is okozhatják.

Ezen kívül más okai is vannak a folyamatnak: a klímaváltozás, egyes élősködők, valamint a nagyüzemi mezőgazdaság terjedése.



Az ökoszisztéma nélkülözhetetlen részét képezik a beporzó rovarok. A méhek szorgos munkájától a mi életünk is függ, hiszen a pusztulásuk miatt nemcsak a méztől, hanem az egészséges táplálékforrástól is elesünk. Mindezek miatt rendkívül fontos a védelmük.

A méhek védelme – az emberiség védelme

a_mehek_vedelmel.jpg

Kertjeink gyakori látogatói a méhek. Nekik köszönhetően lesznek gyönyörűek a virágaink, és érik meg az édes gyümölcs, valamint a finom zöldség. Azonban 1990 óta folyamatosan nő a veszélyeztetettségük, éppen ezért folyamatosan figyelnünk kell a védelmükre.

A méhek az ökoszisztéma nélkülözhetetlen elemei, hiszen az élelmiszereink kb. egyharmada az ő munkájuknak köszönhető. Szorgos tevékenységük hiányában ugyanis a méztől, valamint a zöldségektől és a gyümölcsöktől is búcsút kellene vennünk. Éppen ezért ügyelnünk kell a védelmükre, hiszen csakis így óvhatjuk meg ezt a rendkívül hasznos fajt!

A virágzó növények

Amikor a jó időben virágzásnak indulnak a növények, akkor a méhek is útra kelnek. Naponta több kilométert is megtesznek, miközben gondoskodnak az „útba eső” növények fejlődéséről. Éppen ezért ezekre a beporzó rovarokra akkor is számítania kell a mezőgazdasági dolgozóknak, ha nincs tudomásunk méhészről vagy méhekről a közelben.

Amit mindenkinek tudni kell

A méhek számára a legártalmasabbak a különböző növényvédő szerek. Ezeket három kategóriába sorolhatjuk, amelyek között megtalálhatjuk a kifejezetten-, illetve a mérsékelten veszélyes szereket, valamint a nem jelölésköteleseket.

Mentsünk mi is életet!

Úgy védhetjük meg legkönnyebben a méhek életét, ha nagy figyelmet fordítunk a különböző növényvédő szerek használatára. A beporzó rovarok számára legaktívabb időszakban (a virágzás) szigorúan tilos a kifejezetten veszélyes minősítésűek használata. A mérsékelt típus csakis méhkímélő technológiával együtt – aktív repülést befejező időszakban – alkalmazható. Természetesen a nem jelöléskötelesek „bevetése” minden körülmény között lehetséges.



Fokozottan ügyeljünk a méhek védelmére, hiszen ezek az apró rovarok nagy segítséget jelentenek az emberiség számára. Nélkülük rengeteg lehetőséget elvesztünk, amelyek hozzájárulhatnak az egészséges táplálkozáshoz. Az odafigyelésnek köszönhetően azonban képesek leszünk megóvni őket.

A méz útja - A virágtól a méhkaptárig

viragtol_mehkaptarig.jpg

A méz rendkívül egészséges, hiszen megannyi betegség megelőzésére és kezelésére alkalmas. De mégis hogyan készül ez az ínycsiklandozó gyógyír? Milyen út vezet a virágtól az üvegbe zárt aranyló édességig? Most eláruljuk a titkot!

Egy svéd természetkutató a háziméheket „mézcsinálónak”, azaz Apis mellifera-nak nevezte. Ez rendkívül találó, hiszen ezek a kis rovarok nem összegyűjtik a mézet, hanem a felhalmozott nyersanyagokból előállítják. De hogyan?

A csábítás művészete

A méhek és a virágos növények élete szorosan összefügg egymással, egyikük sem tudna hosszú távon létezni a másik nélkül. Éppen ezért a törzsfejlődés során kialakult a növények édes illata és nektárja, amivel könnyedén odacsalogathatják a méheket. Ők a táplálkozásuk során egyszerűen – szinte a tudtuk nélkül – elvégzik a beporzást, hiszen ahogy hozzáérnek a virágok portokjához, virágpor tapad a szőrös kültakarójukra. Ahogy virágról virágra repkednek, úgy biztosítják a szaporodás lehetőségét a növények számára.

A tápláló energia

A repülőút során szerzett virágpor a méhek számára az egyedüli fehérjeforrás. Ennek fogyasztása elengedhetetlen a számukra, hiszen ebből építik fel a testfehérjéiket.

A nektár párologtatása

A virágporral együtt szállított nektár nagy mennyiségben tartalmaz vizet, ami miatt a méhek nem tudják sokáig elraktározni. Ugyanis ez egy idő után megerjedne, így elég sok problémát okozna a szorgos kis rovaroknak. Éppen ezért az a kaptárban található idősebb méhek feladata a begyűjtött nektárból elpárologtatni a vizet. De mégis hogyan csinálják ezt?

Felszívják a méhgyomrukba az egészet, és a kaptár egy másik sejtjébe szállítják, ahol szétterítik. Itt több levegő éri a felületét, tehát jobban tud szellőzni, és a magas belső hőmérsékletnek köszönhetően folyamatosan elpárolog belőle a víz. Eközben a méhek sűrű szárnycsapásukkal légáramot keltenek – amivel eltávolítják a páradús levegőt a kaptárból.



Hogy mi történik ez után? Hogyan alakul át a nektár mézzé és miképp lesz emberi fogyasztásra alkalmas? Megtudhatják a következő cikkünkben, amiben még egy nagyon különleges dolgot is elárulunk.

A méhcsaládok felépítése

A háziméhek nagy családokban élnek, amelyeknek több ezer tagja van. Ebben mindenkinek megvan a maga feladata és szerepe. Ez a „társadalom” éppen ezért kiválóan működik, és már évszázadok óta fennáll.

mehcsaladok_felepitese.jpg

A méhcsaládoknak alapvetően három szereplője van. Minden társadalom vezetője a királynő, mellette pedig megtalálható a több tízezer munkás és a néhány ezer here.

A család feje

Az anya – vagy királynő – már első tekintetre könnyen felismerhető. Feltűnően hosszú, kb. 18-20 mm-es potroha jóval nagyobb, mint a munkásoké. Gyűjtőkosárkája nincs és nyelve aránylag rövid. Összesen 4-5 évig él, és ezalatt kétszer hagyja magára a családját, a párzás és a rajzás időszakában.

A szaporodás időszakában, tavasszal kb. 24 óra alatt mintegy 1500-2500 petét képes lerakni. Ezek fejlődése a sejtek méretétől és az etetésüktől függ. Amennyiben a hagyományos méretű sejtben rakja le őket a királynő, akkor munkások lesznek belőlük. Anyát egyszerre többet is nevel a család, akik számára különleges étel, a méhpempőt készül. Az elsőként kibújó, kifejlett királyné megöli a többit, és általában átveszi az öregebb helyét a kaptárban – vagy megöli őt is, vagy elkergeti. A második esetében az öreg anya a család egy részével kivonul, és más lakásban folytatja az életét – ezt nevezzük rajzásnak.

A szorgos méhek

A dolgozók szintén nőneműek, de mivel ivarszervük elcsenevészedett, ezért nem képesek párosodni. Ezek termete kisebb, mint a királynőé, de nyelvük sokkal hosszabb. A lábuk és a testük különleges kialakítása lehetővé teszi a virágpor összeszedését, amit az ún. gyűjtőkosárkájukban és a hátulsó lábukon tudnak a kaptárba szállítani. Az életük során megannyi tevékenységben részt vesznek, a kaptár építésétől elkezdve a virágpor gyűjtéséig sok mindennel foglalkoznak.

A „naplopók”

A herék felépítése szintén nagyon jellegzetes, a testük izomtalanabb és zömökebb, szárnyuk túlnyúlik a potroh végén. A szemük igen nagy, a szájrészeik azonban gyengék. Huszonnégy nap alatt fejlődnek ki, és mindössze alig kb. egy hónapig élnek.

A heréknek alapvetően két feladata van, enni és megtermékenyíteni a királynőt. Ők se virágport, se nektárt nem gyűjtenek, és még viasztermelő mirigyük sincs.

 

Láthatjuk, hogy a méhcsalád felépítése igen hierarchikus, amelyben mindenkinek megvan a maga feladata. Ez a jól működő társadalom már sok évszázadot túlélt, ami a valóban jól szervezett életüknek köszönhető.

 

A méhek felépítése

A rendkívül tápláló és egészséges mézet a méhek szorgos munkájának köszönhetjük. Ezek a rovarok az Antarktiszt kivéve az összes kontinensen előfordulnak, és rokonságban állnak a darazsakkal és a hangyákkal. A méhek fáradhatatlan munkások, akiknek a felépítése és működése megannyi érdekességet rejt.

 

mehek_felepitese.jpg

A méhek megjelenése

A méhek a rovarok osztályába tartoznak, és az azokra általánosan jellemző három fő testtáj – a fej, a tor és a potroh – náluk is megtalálható. A legősibb, rágó típusú szájszerv az ő esetükben átalakult, és az egyes elemek összeolvadásával létrejött a nyaló szájszerv, amely a nektárgyűjtés elengedhetetlen kelléke. Emellett a méhek megjelenésére jellemző a két pár hártyás szárny, valamint a sűrűn szőrözött lábak, amelyeknek a virágpor gyűjtésekor van fontos szerepe.

A különleges látás

A méheknek ún. mozaikszemük van. Ez sok önálló szemecskéből épül fel, amelyek belsejében fényérzékeny idegsejtek helyezkednek el. Ennek köszönhetően érzékelik az ultraibolya fényt, tehát meglátják a virágok (számunkra láthatatlan) különleges mintázatát, amit „leszállópályaként” használnak. Emellett ez a különleges szem lehetővé teszi, hogy sok, egymás után gyorsan változó képet tudjanak megkülönböztetni. Ennek a gyors repüléskor és a zsákmányszerzéskor van nélkülözhetetlen szerepe.

A méhek légzése

A potrohnyíláson át beszívott oxigén az egész testet behálózó hajszálcsöveken keresztül jut el a sejtekhez. A levegő tárolására ún. légzsákot használnak. Érdekesség, hogy a méhek esetében a légzés pont fordítva működik, mit nálunk – amikor az izmaik megfeszülnek, akkor az elhasznált levegő távozik, míg elernyedt állapotban szívják be a friss oxigént.

Vér és vérkeringés

A méhek vére halvány, szinte színtelen. Ez kettős szerepet lát el, egyrészt tápanyagot juttat a szervekhez, másrészt salakanyagot távolít el. Ez a vérnyirok szabadon mozog a testükben, nem úgy, mint az emberek esetében. A keringést az izomzat tartja fenn.

 

A méhek igazán különleges felépítése és működése teszi lehetővé, hogy fáradhatatlanul gyűjtsék a kitűnő mézet. Ennek köszönhetően mindig az asztalra kerülhet ez a tápláló édesség, ami a sütemények és a forró italok ízesítésére egyaránt használható.

süti beállítások módosítása